Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Feno Aufwin meséi

Sajnos még nincs ihletem, de már dolgozok a mesémen. Addig berakom a félkészt:

 

Az OrMa-törzs története

  Találkozás valakivel

 

Egy másik világban amiről senki sem hallott két törzs élt. Nem tudtak a másikról, csak mondák voltak a többi törzsről. Azonban egy nap ez megváltozott.

    Hé! Tanuma!Várj már meg!Tudod hogy nem mehetünk át a hágón!

–Én erről a taromról(szabályról) még nem hallottam Kiara.--szólt Tanuma. De már akkor mikor átért. Kiara is elcsábult a lány tágra nyitott szemei miatt.

–Pszt!Tanuma!Gyere vissza mielőtt az őrség meglát!

–Inkább te gyere ide!–súgta, és hasra vágta magát.

–Miért? Mi van ott?

–Ha érdekel gyere ide. Nekem nem hinnél.

Azzal odavonszolta a barátnőjét. Amint meglátta Kiara hogy mi van a túloldalon, elvörösödött és legurult véletlenül a hágó oldalán. Egy másik törzs volt a túloldalon, de még ilyenféléket senki sem látott a törzsükből, csak a törzsfőnök. A másik törzs tagjai száműzöttek voltak. Az Ornavo törzsből száműzték őket. Ebben a törzsben élt Tanuma és Kiara is.

De ebben a törzsben csak lányok voltak. A másik idegen törzsben pedig csak fiúk. Amikor Tanuma jobban megakarta nézni a törzs tagjait véletlenül megbotlott a bokornak a gyökerében és átbucskázott a szomszéd törzs egyik tagja elé. A fiú aki észrevette nem fújt riadót, hanem inkább elkapta a lány kezét és kikötötte egy fához hogy ne menjen el. Ő sem tudta hogy van másik törzs, és nem is látott még lányt. Egy botot fogott és elkezdte böködni Tanumát, és ő pedig  mint szokása volt, hasra vágódott.

–Ki vagy te?

–Azt...Azt nem mondhatom meg.–Makacskodott Tanuma.–De azt megmondhatom hogy melyik törzsből való vagyok.

– Nincsen másik törzs. Apám mondta és megtiltotta ezzel hogy átlépjem a hágót.

­–Én az Ornavo törzs tagja vagyok.

–Én pedig a Makahona törzs tagja vagyok. Leonidas a nevem. most hogy bemutatkoztam, te jössz!–És ezzel felállt a törökülésből.

–Rendben. A nevem Tanuma. A fujew(törzsvezetőnő)  az anyám.

–Nekem pedig az apám a kampanoh(törzsfőnök).

-Kampanoh?Az meg mi?

–Hát az nálunk a...–és amint befejezhette volna jött Kiara, és a tőrével megvágta Leonidas vállát. A fiú elmenekült, mert nem volt nála a fegyvere.

–Nem esett semmi bajod?–kérdezte Kiara miközben a csomót bontogatta Tanuma csuklóján.

–Nekem nem!De Leonidasnak igen!

–L e o n i d a s ???Az meg ki?

–A szomszéd törzs egyik tagja. Az apja náluk a kampanoh.

–Mi a csudát beszélsz nekem itt össze???

–Nézd. Az-az ember nem bántott. Nem is fújt riadót miattam!

–Biztos csak elakarta nyerni a bizalmadat!

–Én ezt nem hiszem!–és ez volt az utolsó mondata barátnőjéhez, mielőtt a fiú után futott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                  A vándorlás

 

Miután Tanuma elfutott, hónapokig követte Leonidas nyomát. Egy nap egy patakhoz ért. Nagyon örült a friss víznek, és az őzeknek, hogy tud valami finomabbat enni mint a tartalékolt sült hús. Amikor ivott pár kortyot a vízből, egyszer csak azt érezte hogy valami hegyes dolgot tartanak a hátához.

–Ki vagy te?–hallatszott egy hang a háta mögül.–Ismétlem:Ki vagy te, és mit keresel itt?

Tanuma szépen lassan mert csak felállni, nehogy fenyegető mozgásnak vélje az illető a mozdulatait. Mielőtt még válaszolhatott volna a kérdésre, már késő volt. Riadót fújtak ellene! Minden egyes törzstag jól megszemlélte, ki lehet az, látta-e már valahol, ellenséges-e? Tanuma nem kapott valami jó helyet. Hacsak az oszlop nem számít jónak, meg egy pokróc. De az ételnek annál inkább örült. Kapott friss forrásvizet, és őzhúst. Amikor elfogyasztotta az ételt, valakiket hallott a sátra előtt mászkálni.

–Igen apa! Van étel is, meg víz is!–szólt egy hang a sátor előtt.

–Be menjek veled, vagy egyedül mész a behatolóhoz?

–Szerintem nem veszélyes. Megnyugodhatsz.

–Rendben. Itt kint várlak!–Azzal máris libbent a sátor  „ajtajának” egyik fele. Az illető ismerős volt Tanumának, de nem tudta hogy honnét. Arrébb kúszott. A fiú utána lépett, és megragadta finoman a lány csuklóját. Nézegette, mintha azt mondaná, ismerős neki valahonnét, de nem tudta hogy honnét.  Tanuma ekkor meglátta a vágást a fiú vállán, és hirtelen eszébe jutott hogy ki ő.

–Te vagy az Leonidas?- kérdezte kis boldogsággal a hangjában.

–Igen. És te ki vagy? Mintha láttalak már volna. De nem tudom hogy hol.

–Én vagyok az, Tanuma!

-–Jéé… tényleg te vagy az? Eléggé megváltoztál ezalatt a hakow degra(4 hónap) alatt.

–Te is! Még csak egy kérdésem lenne hozzád.

–És mi az?

–Elengednél?!

 

 

Csata kezdődik

 

–Tehát ez itt a falunk. Itt a karámban tudunk lovagolni, vagy legalábbis gyakorolni a lovaglást amilyen pici. Ott a folyóparton mosunk. Ja, és ott a tábor közepe, ahol általában a közös vacsorát tartjuk. És ez itt a rabsátor… De gondolom már megnézted közelebbről…- szólt kicsit zavartan Leonidas– Még egyszer elnézést hogy ellenségnek néztünk…

–És melyik a te sátrad?

–Hát…– de amikor elmondta volna, riadót fújtak!

–Jön az ellenség! Fel vannak fegyverkezve!

–Mennem kell! Majd később beszélünk! Bújj el!– és elszaladt a fiú a fegyvereiért… –„Most mit tegyek?”- gondolta Tanuma—hova bújjak? Inkább megnézem egy fáról a csatát. „Kíváncsi vagyok, kik az ellenségek”- szólt, és elindult a tisztás mentén a legszebbnek, és legerősebbnek tűnő fához. Hipp-hopp felmászott rá, elvégre ha nem tudott volna gyorsan mászni, vadászni se mehetett volna. „Jajj, ne! Az ellenség az… én törzsem!” És nem gondolkozott, elindult a csatázók közé. Bár még nem kezdődött el a csata, de már egymás felé szaladt a két törzs.  Az Ornavo, és a Makahona törzs véres csatára készült. Tanuma nem volt elég gyors, ezért pár ember megsebesült. De halálos sebek még nem voltak. Remélte hogy nem is lesznek.

–Kérem vissza Tanumát!- ordította a lány édesanyja, Ayhaka.

–Nincs nálunk!- üvöltött vissza Dofren, Leonidas édesapja, a törzsfőnök.

–Állj!- hallatszott a tisztás széléről egy majdnem visító, éles, női hang.– Itt vagyok! Ne háborúzzatok! Semmi bajom sincs!- és odaszaladt anyjához, hogy átkarolja. A két törzs, a tisztás felénél kettévált, és egy körülbelül 2 méter távolság volt közöttük. De valaki feküdt a földön… Leonidas! Jajj, ne! Amikor Tanuma észbekapott, ellökte magától édesanyját, és odaszaladt a sérült fiúhoz.

–Leonidas! Leonidas! –szólongatta kétségbe esve, de a fiú csak nem mozdult. Tanuma könnyes szemmel üvöltötte már a fülébe a nevét, de csak nem jött válasz, sem reakció. Tanuma még mindig zokogott, amikor édesanyja megfogta a kezét, és el kezdte húzni Leonidastól.

–Nem megyek el! Megvárom amíg meggyógyul! –ripakodott rá anyjára, de ő nem foglalkozott vele. Még tovább húzta. A lánynál erősebb volt, mit sem ért hogy Tanuma hisztizett, mint egy kisgyermek. Elkellett viselnie, hogy nincs türelem, és hogy nincs többé Leonidas. Már a hágónál tartottak, amikor Tanuma eszébe jutott hogy itt találkozott először Leonidassal. Még mindig ott volt a kötél, amivel elkapta a lányt. Kiara tőre is ott volt. Eldobta, mikor Tanuma a fiú után szaladt. Teltek, múltak a napok, az hetek, a hónapok, s már majdnem az évek is. Tanuma már  tizenkilenc éves volt. Leonidas pedig húsz lett volna. Egy nap, amikor Tanuma elment vadászni, valamit hallott egy bokorból. Felemelte az íjját, és ráhelyezett egy nyilat. „Addig ne lőjj, míg nem tudod mi a célpont!” Mondta magában Tanuma. Csendesen várta, hogy mi lesz, ám nem történt semmi. Letette az íjját. Közelebb lépett a bozótoshoz, és már szinte benne volt, mikor valaki kinyúlt, és berántotta… Bocs. Tudjátok, itt a vége fuss el véle, de inkább fuss a következő rész után, mert még nincs vége!

 

 

                                                                                     Az idegen…

 

–Ki vagy te?

–Hagyjuk a rizsát, inkább dumáljunk arról hogy hogy húzhatnám haza innen a csíkom!

–Mi?

–Hooogy juuuthaaatnééék haaazaaa?

–Jaaa… Te hol élsz?

–New York-ban.

–Arról a helyről nem hallottam… Mi a neved?

–-Mike Srend.

--…. Akkor inkább melyik törzsből jöttél?

–Törzs? Csak annyit tudok szólni hogy én New York-i vok.

–Vok? Ez milyen szó?

–Hagyjuk. Akkor azt mond meg hogy hol vagyok!

–A Kera-hágó közelében. Amúgy hol található az a Nyúl Bors?

–Nem Nyúl Bors, Hanem New York!  Téged hogy híjjnak?

–Híjjnak??? Mit jelent?

–Akkor így mondom: Mi a neved?

–Jaaa… Tanuma Feno. Tizenkilenc gafforos vagyok.

–Mivagy?

–Gafforos. Hmm… Hogy is szokta mondani régen Anyám? Ááá! Megvan! Tizenkilenc éves vagyok.

–Ja, hogy éves. Én tizenkettő vok.

–Már megint az a peqz [pekuz]  vok!

–Hmm???

–Hagyjuk… Az Ornavo nyelven van.

–Milyen Orfaló nyelven?

-NEM ORFALÓ, HANEM ORNAVO!!!!- Ripakodott rá Tanuma a fiúra. Tudni akarjátok hogy miért beszélt így? Mert ő a XXl. Században élt. Tanuma meg… Kitudja mikor…  Helyes fiú volt. Barna haj, barna szem, és barnás bőr… De eléggé magas volt. Úgy nézett ki, mint egy nyolcadikas… Vagy időseb… De nagyon aranyos volt. És zavarodott… Nem tudta hogy hol van. Biztos valamilyen átjárón jött át... Tanuma arra gondolt, hogy biztos valamilyen ismeretlen törzs tagja… És még mindig ezt hitte. Azt mondta, segít senki hazatalálni. A fiú megmutatta hogy honnan jött.

–Épp a skacokkal bandáztunk, amikor mondtam hogy mindjárt jövök, csak el mek vmiért. A fánál volt a titkos kis levelezőhelyünk, és hülyeségből írogattunk egymásnak.– Tanuma bólogatott, de persze szinte semmit sem értett.– Amint odamentem volna az üzihez, a két fa között hirtelen minden más lett. És itt kötöttem ki…

–Áhháá… Értem. És hogy jutottál ide?

–Épp most mondtam el!

–Ja, tényleg. Elnézést, csak nem nagyon figyeltem. De persze mindent értettem! Na, nézzük meg, honnan is jöttél… - de amikor elmentek volna a két fa között, amik már akkor is ott voltak, visszakerültek Mike világába, a XXl. Századba.

-Ó, nagyon köszönöm! Szia!

–Hé! Várj! Most én nem tudom hogy hol vagyok!

–Csak menj vissza, és máris otthon vagy.–Tanuma megpróbálta, de semmi…

–Hé! Várj! Még mindig itt vagyok!

–Rendben… Feltárom az ügyet a srácok előtt. De előtte inkább valami normális ruhát adok rád. Kb. ekkora a nővérem is, Christie… Gyere!– és azzal elindultak Mike háza felé…

 

Na, következő részt is olvassátok, jó lesz! ^^

 

 

 

 

Egy másik világ - a XXl. század

 

–Hűha! Ez az átlátszó kemény bigyó mi?- mutatott Tanuma egy kocsi üvegére.

–Az üveg! De gyere, mielőtt a taxis tényleg begurul, és nekünk megy! Siessünk, mert lehet hogy a nővérem már haza is ért!

–Rendben!

 

„Klikk!”- szólt az ajtó zárja. Amint beléptek, Tanuma szája tátva maradt. Még ajtót sem látott! Nemhogy tévét, rádiót, mikrohullámú sütőt, vagy lépcsőt.

–Helo! Helo! - hallatszott a sarokból egy hang. Tanuma úgy megijedt, hogy a konyhába szaladt, és egy kanalat felkapott, odasietett a sarokban lévő papagájhoz, és felé tartotta.

-Vigyázz Mike! Lehet hogy megakar enni! Kitudja mire készül…- sandított a madárra- légy óvatos!

–Hihi… Az leszek! De vigyázz! Lehet hogy tüzet is okád!

–Tényleg?! Ááááá!!!- sikított Tanuma, és felszaladt a lépcsőn. A lépcsőfordulóból lesegetett Mikera, aki csak mosolygott, miután kiengedte Diego-t a kalitkájából, és a kezére szállt.

–Csak vicceltem! Nagyon kedves madár! Gyere, nézd meg!- Tanuma óvatosan lejött, és odaosont Diego mellé. Ránézett, fél szemével hunyorított, mint aki még mindig nem bízik benne.

–Helo! Diego éhes! Diego éhes!- sipítozta  a madár, mire Tanuma ijedten elrohant. Azt hitte, hirtelen támadt, annyira megijedt szegény. Mikor visszajött, így szólt:

–Kezd az idegemre menni ez a madár. Jééé!! Nézd, milyen gyorsan tanulok! Kezd, az idegemre menni! Azt mondtam, hogy kezd az idegemre menni! Végre! Alakul a szóhasználatom.

–Ügyes vagy!

-Ó, köszönöm szépen!

-Őööö, visszaestél. Inkább kezdjük el keresni a megfelelő ruhát.

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 13661
Hónap: 64
Nap: 1